Twilight Saga FanFiction

Ma már elmondhatom hogy sikerült a blogot átköltöztetni. Mátol hivatalosan is ez a blogom:D Sajnálom a sok csúszást. Igyekszem kárpotolni titeket. Remélem tetszik az új blog. Nekem nagyon tetszik.  Na szóval jó olvasgatást!

Alig aludtam pár órát ezért fáradtan ébredtem. Bementem a fürdőbe és egy forró zuhany után belenéztem a tükörbe, de aki visszanézet rám más volt. Rémült, fáradt, a szemeim alatt lila karikák húzódtak, sápadt voltam mint a fal. Vajon mi volt az? Miért félek ennyire tőle ha azt sem tudom mi az? Lehet, hogy csak egy szarvas volt….sőt biztos hogy csak képzelődtem. Mostanában túl ijedős vagyok. Kimentem a konyhába. Apa is ott ült így odamentem hozzá és megpusziltam.

- Jó reggelt apu!-közbe a hűtőhöz sétáltam és elővettem pár hozzávalót a rántottához.

- Jó reggelt kicsim! Hogy érzed magad?

-Öhm..én egész jól, és te?- elkezdtem felütni a tojásokat egy kis tálba.

- Jól vagyok, na de mi volt az a rémület tegnap este? Mi történt?- mát sütöttem a rántottát. Hátra pillantottam apára aki kíváncsi szemekkel meredt rám.

- Semmi különös csak megijedtem valamitől hazafele jövet. Gondolom egy szarvas vagy hasonló lehetett. Főzzek kávét?-teljesen nyugodt voltam de éreztem, hogy valahol belül még mindig remegek, hogy valahol belül nem sikerült elhinnem a szarvas dolgot.

- Azt megköszönném kicsim. De ha ennyire megijedtél szólhattál volna Jakenek, és ő érted megy.

- Nem akartam őt zavarni úgy is olyan elfoglalt mostanában. – beindítottam a kávé főzőt és a rántottát kiszedtem tányérokra.- Jake nem jön reggelizni?-kérdeztem de nem fordultam meg.

- Nem tudom, megyek és felébresztem.-mondta majd csendesen kiment. A mosogató fölé hajoltam és mélyen elmerengtem a tegnapin. Egyszerűen nem megy ki a fejemből. Hirtelen csak azt éreztem ahogy két óriási kéz összeborzolja a hajam.

- Héé a hajam!- nyafogtam és leütöttem Jake kezét aki hangosan felnevettet miközben én elrendeztem a szanaszét álló tincseket.

- Jó reggelt, mi jót készítettél drága jó öcsédnek?

- Tojás rántottát.-mondtam és megterítettem az asztalt. Apa kávéja is kész lett. A reggeli békésen telt.

A szobámba olvasgattam pár könyvet mikor úgy döntöttem, hogy elmegyek bevásárolni az ebédhez és a vacsorához. Felöltöztem és indultam is.

-Apu elmegyek vásárolni a vacsihoz!-kiáltottam vissza az ajtóból. Beültem a kocsiba és vettem egy nagy levegőt. Váratlanul megjelent elmém előtt a tegnap este emléke. Zihálva vettem a levegőt és körbenéztem.- Jól van Rachel semmi baj…nincs itt semmi..- mondogattam magamnak. Pár perc kellet míg lenyugodtam és elindultam. Bekapcsoltam a rádiót és dúdoltam a zenéket, hogy eltereljem más irányba a gondolataimat. A bevásárlással gyorsan végeztem. Haza fele is egyszer előbukkant az emlékkép félre is álltam de hamar megnyugodtam. Haza értem és halkan bementem a házba mert azt hittem apa alszik de beszélgetésre lettem figyelmes a konyha felől. Oda mentem és halkan hallgatóztam.

-Nem tudom kit látott meg de halálra rémült.- biztos vagyok benne,hogy ez apa hangja.

-Ez így nem lesz jó…ha most ennyire fél mi lesz ha elmondjuk neki?…Ebbe belegondolni is rossz. – Ebben Jake hangját ismertem fel.

-Hát ezzel szembe kell néznünk és csak remélni tudjuk, hogy nem történik semmi komoly baj. – Sam?? Ő mit keres itt?? És miről beszélnek ezek?? Mit tudok meg?…

-Reméljük…- mondta apa bús hangon.

-Nos én indulok mert Emily már vár. További szép napot.-most bemegyek mint aki most érkezett és nem lesz feltűnő. Aggaszt, hogy vajon miről beszéltek.

-Szia Rachel, Emily üdvözöl!- mondta kifele menet.

-Üzenem én is üdvözlöm őt és, hogy vigyázzon magára.-kiáltottam utána.

Jake és apu szó nélkül elhagyták a konyhát én meg neki láttam az ebédnek. Mikor végeztem megterítettem. Feszült csendben ettünk. Ez után bementem a szobámba és olvastam. De a könyvben nem haladtam előre mert a gondolatok kavarogtak a fejemben. Mi lehet ez a nagy titkolózás? Azt még hallatom, hogy elmegy Embryékkel és utána elaludtam. Hat óra körül ébredtem. Kimentem ettem egy szendvicset és lefürödtem. Apa a tévét nézte, Jake még nem ért haza..lehet ma sem alszik itthon. Később felhívott Lau és vele beszélgettem. Azután ágyba bújtam és elnyomott a fáradtság.

Álmomban a kocsiban ültem pont ott ahol láttam azt a lényt. Az a valami neki ütközött az autómnak és én sikítozva ébredtem fel. Hál isten apu nem ébredt fel. Visszaaludtam és az álom ismétlődött az egész este folyamán.

( Rachel szemszöge)

Egész nap az járt a fejemben,hogy mi volt az a lény az erdőben. Jake ügye is zaklatott

de most nem kötött le annyira. Féltem de nem attól a farkastól, hanem attól, hogy nem látom többet. Az az érzés…mesés..

-Hahóó Föld hívja Rachelt!- felugrottam és csak néztem körbe….ennyire elbambultam volna? Jake megint kikacagott.

-Jajj mi az?? Megijesztettél…ne settenkedj a hátam mögé öcsi!

-Ok csak annyira elbambultál kezdek aggódni. Mond jól vagy ?? Vagy a tegnapi…

-Nem! Mármint nem…-a hangom először túl heves volt, remélem nem vett észre semmit…Vagy, miket gondolok én?! Ez olyan egyértelmű volt részemről.

-Úgy értem semmi baj csak kicsit megviselt vagyok. Na de én megyek, dolgom van. Légy jó öcsi!- Felkaptam a kék pulcsim és rohantam kifele. Jake még mondani akart valamit de én nem engedtem. Úgy döntöttem nem foglalkozok semmivel és meglátogatom Emilyt. Úgy is rég beszélgettem vele. Beszálltam a kocsiba és mentem is Samékhez. A kis faház ami régi szép emlékeket hordoz semmit nem változott. Múltkor fel sem tűnt mert siettem és a kíváncsiság hajtott. Elmerengtem a múlton miközben kopogtattam. Emily szeretetteljes mosollyal nyitott ajtót. Én is vele mosolyogtam.

-Áh Rachel örülök, hogy itt vagy! Fáradj beljebb! Remélem most nem sietsz annyira mint múltkor. – Emily nem tudta mivel vagy, hogy tegyen kedvemre. A kedvessége egyszerűen felfoghatatlan.

-Szia Emily, én is örülök! – a hosszas ölelés után bent is körbe pillantottam.- Ezt nevezem, gyönyörű lett.- csodásan festett a kis ház belül is. A nappali takaros kis bútorzata magával ragadó volt.

-Ülj csak le kedvesem kérsz valamit?- leültem az asztalhoz és tovább vizsgálódtam. Megpillantottam egy képet a falon, amin a fiuk vannak és Leah. Nem tudom miért de mindig együtt vannak, legalábbis ha én látom őket. Amióta elmentem minden más lett. Olyan mintha nem a régi La Pushba lennék, nem azért mert rossz itt…csak minden más. Apa is megváltozott. Felszabadultabb lett, ennek én csak örültem. Jake meg….na róla ne is beszéljünk! Ő már teljesen valaki más lett. De az a baj, hogy ez mindenkire igaz…a gondolat özönből egy figyelő szempár zökkentett ki. Emily aggódó arccal fordult felém.

-Öhm…egy pohár vizet megköszönnék.- éreztem ahogy a vér az arcomba szökik. Biztos vörös vagyok mint egy rák. Az asztal terítőt gyűrtem míg egy pohár hideg víz nem került elém. Emily leült és én belekortyoltam a hűsítővízbe. Ma Forkshoz képest szép idő volt. A nap sütött és egy felhő sem takarta.

-Mesélj valamit Rachel. Milyen volt a suli,barátok, fiuk????? Találtál már valakit?

-Ohh hát a suli nagyon jó. Elég nehéz de…megbirkózok vele remélem. Nos, fiukból sok van de az igazi még mindig nem jött velem szembe a fehér lován. -Pedig jött. Csak nem ember volt. Hülyeségnek hangzik ha azt mondom beleszerettem abba a lénybe? -Barátokból sok van de csak egy igazi. Laura reményeim szerint majd meglátogat. Aranyos lány és belevaló. Ha ő nem lenne nem tudom velem mi lett volna. Na és ti? Megvagytok? Baba mikorra várható?

-Mi megvagyunk. Sam nem tudja, hogy tegyen a kedvemre. Ezt élvezem de egy kicsit furcsa is. A baba nem sokára jön, már nagyon ficánkol a kis drága. Ha mát itt tartunk szeretnénk megkérni, hogy légy te a kereszt anyja. Persze csak ha nem gond.- Felcsillantak a szemeim. Ilyen feladatot nekem? Madarat lehetett volna fogatni velem.

-Drága Emilym ez megtiszteltetés számomra. Egyértelműen vállalom.- hatalmas mosoly terült el az arcomon.

-Csodás.- ölelt meg. A meghitt baráti pillanatot a csöngő hangja szakította meg.

-Megyek-megyek.- odasiettet az ajtóhoz és azon Jared, Embry és Quil lépett be.

-Sziasztok fiuk gyertek be.-terelte beljebb őket Emily.

-Áhh Rachel szia!- Integetett Embry és Quil. Majd Jared is egy mosoly kíséretében oda intett.

-Sziasztok fiuk! Hogy vagytok??- mosolyogva néztem rájuk. Ők gondterheltnek tűntek. Itt valami nincs rendben. Mit titkolhatnak ennyire? Miért érzem úgy magam mint ha rejtegetnének előlem valamit?

-Kösz mi meg vagyunk csak Samet kerestük de látom nincs itt. Hát akkor nem is zavarunk titeket.- Mondta udvariasan Embry. Én szó nélkül ültem és néztem ahogy Emily marasztalja őket.

-Nem zavartok! Mellesleg mindjárt kész az ebéd csak nem mentek el amikor nektek főztem.

-Nem vagyunk mi annyira éhesek most nem akarjuk megzavarni a trécselést. Majd legközelebb.- mondta Quil mosolyogva.

-Ohh értem én…Nos Rachel ez esetben az a tálca süti a miénk. -kacsintott rám Emily mire én hangosan felkacagtam.

-Süti?? Tudod mit Emily, itt maradunk megvédeni titeket. – hirtelen megrémült. Megvédeni? Mitől? Biztos megint csak paranoiás vagyok.

-Bizony ám, megvédünk titeket az elhízástól. Hát ennyi finomságtól nagy lesz a pocitok. – nevettet Embry. Erre mindenki felkacagott. Emily megterített és az ebéd is jó hangulatban telt. A jó társaság elfelejtette velem minden gondom. Órákig csak nevetem önfeledten. Majd haza ért Sam és a fiuk furcsán kezdtek viselkedni. Majd pár perc múlva el is mentek Samel együtt. Hát ez nekem sok…..

Elköszöntem és indultam haza. Már besötétedett és csak a Hold elhalványuló fénye vezettet a kocsimhoz vezető úton. Épp azon filozofáltam miért ilyen sürgős a fiuknak

Jakel találkozni, az oké, hogy haverok meg minden de egyből futni érte ha valami van….

Felkaptam a fejem és oldalra pillantottam. Ijedtemben a motort is leállítottam. Egy furcsa lény mozgott villám gyorsan az erdőben. Csak egy csíkot hátra maga után ezzel

tudatva, hogy ott járt. Remegtem mint a nyárfalevél, a gyomrom összeszűkült. Ennyire még életemben nem féltem. Sokkot kaptam. Nem tudom mennyi ideig bámultam azt a

helyet ahol láttam, de amikor magamhoz tértem eliszkoltam. Az arcom vonásai ugyanabban a rémült, rezdületlen kifejezésbe fagytak. Haza értem és már mentem is a szobámba semmivel nem foglalkoztam. Nem bírtam lehunyni a szemem. Mert féltem

attól, hogy az a lény elkap. Rossz előérzetem volt….nagyon rossz.

(Paul szemszöge)

A nap első sugarai ébresztettek. Alig aludtam valamit mert folyton ő járt az eszembe.

Vajon mit csinál most? Látni akarom…megyek és meg is látogatom… Nagy hévvel felkeltem és rendbe szedtem magam. A következő percbe már indultam is Jacobékhoz. Út közbe megfordult a fejembe, hogy mégis mit mondja neki? Szia te vagy a bevésődésem!? Na azt már nem, hülye azért még nem vagyok!

Amíg ezzel a gondolattal játszottam oda értem a kis házhoz. Életemben először féltem megtenni egy lépést. A nagyszájú, kemény srácból gyáva fis fiú lett? Egy lány miatt…? Na azt már nem belőlem egy csaj sem farag kezesbárányt. Na tessék már megint felhúztam magam..Inkább bekopogok és lesz ami lesz. A kezem alig akart emelkedni majd kopogtatni. Nagy erőlködés folytán valahogy mégis sikerült. Az ajtót

Jake nyitotta ki. Nevethetnékem támadt a „hajnali ötkor aludtam el és te kellettél fel, ezért most megöllek” kepétől.

-Csá…hát te mit keresel itt?? Valami zűr van megint??- na jó nem bírom sokáig visszatartani a kitörni készülő nevetést. Ez a nézés….

-Csá neked is és kösz a kedves fogadtatást! Nincs semmi gáz csak…- lesütöttem a fejem…én nem lehetek zavarba!!!! Mi van velem?!

-Ho-hol van? És jól van? Nem esett baja? -hirtelen rémület fogott el és úgy éreztem mintha a szívem szorongatná egy erős kéz.

-Nyugi Rómeó Júlia épp fecseg Emilyvel. Az előbb hívtam és azt mondta ott van.

-Értem…nos akkor megyek beszélnem kéne vele…- már hátat is fordítottam de egy mély hang hallatára visszatekintettem. Billyvel néztem farkasszemet.

-Ne olyan hevesen Paul fiam. Beszélnünk kéne.- mégis miről akar velem beszélni?

-Jó de gyorsan mert sietek. – elég dühös lettem. Már megint nem kérek kioktatást. Elég, hogy Sam egész nap ezt csinálja velem, nem vagyok óvodás!

-Fáradj be!- mondta nekem Billy de a hangjában nem hallatszott se gúny se harag. Bementem és leültem a nappaliba lévő kanapéra. Próbáltam magam rá beszélni, hogy legyek nyugodt de tudtam ez képtelenség ha valami olyant mond….

-Paul te tényleg bevésődtél a lányomba?- tette fel első dühítő kérdését Billy. Csak felismerem ha bevésődök…apám ekkora barmot.

-Igen! – egyszerű és gyors válasz. Féltem ha tovább mondom azt ami a fejembe megfogalmazódott a közelembe nem engedi majd.

-Értem, és mit szándékozol tenni?- na ez jó kérdés….

-Először meg akarom ismerni és ha alkalmam adódik elmondani neki. Mert ugye nem ronthatok neki azzal, hogy hahó én egy „lény” vagyok aki néha farkas formát ölve tépi apró cafatokra a vámpírokat, jah és beléd vésődtem. – mind ezt egy levegő vétellel hadartam el.

-Hát jogos. De Rachel még sosem hallott ezekről ezt neki feldolgozni nagyon nehéz lenne. Szóval vagy most pár napon belül mond el neki, hogy legyen ereje feldolgozni

vagy soha! A döntés rajtad áll.- van benne igazság. De ha ezt nem bírja feldolgozni velem nem lenne meg. Velem akivel csak a gond van. Talán jobb is ha nem tőlem tudja meg. Lehajtottam a fejem és engedtem, hogy a fájó gondolatok szúrják a szívem.

-És Paul haverom szépen el is mondja majd neki. Majd lesz szerelmecske és minden oké lesz. Na meg vigyáz rá mert ha nem akkor saját kezemmel tépem szét. Természetesen a happyendel zárjuk a szappanoperánkat. Oké?- Jake már szinte megszakadt a nevetéstől de a „ Na meg vigyáz rá mert ha nem akkor saját kezemmel tépem szét!” hangzású mondatot mégis halál komolyan nyögte ki. De igaza van. Egy próbát megér.

-Hát jó. Megpróbálom, de az előbbiről egy szót se senkinek mert nem éled meg a másnapot! – mondtam gúnyosan Jakenek. Jobb kedvre derültem. Elköszöntem majd elindultam Samékhez. Útközbe azon gondolkoztam, hogy még egy szót sem beszéltem vele de menyit változtatott rajtam. Egy kocsi elhaladt az utcán amíg én az erdő szélénél futottam. Nem tudom, hogy ki lehetett az de az a fékezés amit hallatom nem volt semmi. Na de mit foglalkozok én mások dolgával? Oldja meg maga. Samékhez érve eléggé feszült lettem. Beléptem de Rachelnek se híre se hanva. Emily mondta, hogy már haza ment. A dühtől fújtatva hagytam el a házat. Ekkora szívást!

Az erdőbe kitomboltam magam. Hagytam holnapra a találkozást mert késő este nem akarom zavarni. Haza mentem én is és a holnapi viszontlátás reményében hunytam le a szemem.

(Paul Szemszöge)

Ohh, hogy miért kell nekem mobil!!! Ahh pedig olyan jól aludtam. Erre tessék valaki megint zaklat.

-Hello! Ki az és mi a frászt akar?????- szinte üvöltöttem a telefonba.

-Nyugi haver. Ha most ilyen vagy mi lesz később?-Jacob mindig fel tud húzni. Ma megint fertelmes napom lesz látom előre.

-Na, mond mit akarsz!! De ha feleslegesen keltettél fel kora reggel én..-a kezeim is ökölbe szorultak.

-Kora reggel?? Ember dél van! Jah és Sam szólt, hogy mindenki menjen hozzá mert történt valami. Szóval szedd a tappancsaidat.

-Haha, vicces vagy! Megyek nem kell könnyeket ejteni értem. -gúnyolódtam. Letettem a telefont és kikászálódtam az ágyamból. Hideg vízzel megmostam az arcom.

Elindultam Sam házához. Ahogy a szél érintette arcom felfrissültem. Szerettem futni és mindent hátrahagyni, nem törődni mással csak az erdő illatával és a szél simogató érintésével. Ez volt a legszebb a farkas létben. Mielőtt odaértem volna megálltam visszaváltozni és átöltözni. Mivel nem hallatom a többiek gondolatait gondolom ők sem farkas formában ülnek és meresztik a szemük.

Lassan besétáltam a kis házba. Meglepetés ért. Mindenki ott ült és kivételesen rám vártak. Indulhat a buli. Vajon már megint mi történt??

-Végre Paul már azt hittük elnyelt a föld vagy találkoztál egy csini farkas lánnyal.

-Quil ha meg akarod élni a másnapot kussolj!!- egy remegés futott rajtam végig. Nem sok kellet volna és átváltozok. Az én idegeimmel ne játszanak. Leültem a kanapéra Jared mellé.

-Nos, tehát srácok azért vagyunk itt mert tegnap történt valami. Gondolom ti is megéreztétek az idegen vámpír bűzt. Azt hiszem hatan lehetnek, nomádok és ember vért isznak. Szóval több őrjáratozásra lesz szükség. Sajnálom fiuk és Leah… de el kell kapjuk őket mert ha nem van egy olyan érzésem nem csak egy emberrel fognak végezni. – Érezni éreztem azt a hányinger keltő szagot de nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy ügy lesz belőle. Dupla őrjárat mi? Így is ki vagyok készülve de most még egy szabad percem sem lesz. Lehet ennél rosszabb?

-Jah és skacok nem jöttök le a partra? Nekünk is ki jár egy kis móka nincs igazam? – Sam már a partra akar menni? De végül is nem rossz ötlet. Egy kis kikapcsolódás nem árthat.

-Egy óra múlva találkozzunk a first beach-en ok??

-Ok!- hangzott el egyszerre a válasz mindenki szájából. A bagázs elindult haza készülődni majd irány a part. Én nem megyek haza. Inkább elmegyek az erdőbe egy kicsit vadászgatni. El is indultam az erdő rejtélyekkel teli sűrűjébe. Farkasként rohantam majd megláttam egy szarvas csordát. Az egyik legnagyobb nyakának estem mire a többi eszeveszett rohanásba kezdett.

A gondolataimba merültem. Nem tudom mi lesz velem a későbbiekben. Valamiféle zajra lettem figyelmes. Megfordultam és egy nő állt ott. Úgy 18-19 évesnek tűnt. Hosszú fekete haja derekáig ért, a szeme is fekete volt, gyönyörű szeme nem a rémületet mutatta hanem a csodálatot. Egy furcsa érzés kerített hatalmába. Megszűnt körülöttem létezni a világ csak őt láttam. Semmi mást. Az illata elbódított, a tekintete magával ragadott nem bírtam szabadulni a gyönyörűséges íriszeitől. Az arca akár egy angyalé de éreztem, hogy el kell mennem. Muszáj, nem tudhatja meg a titkunk egy ember és ha elvesztem az uralmat magam felett baja is eshet. Mit gondolhat most rólam? Nem is tudja mi vagyok. Csak egy szörnynek hisz. Ez a olyan szörnyen hangzott, hogy inkább futásnak eredtem. Majd megszakadt a szívem, hogy ott kell őt hagynom.

Azzal a rengetek gondolattal a a fejemben siettem a partra. Rá jöttem mi volt az a furcsa érzés. Bevésődtem abba a lányba. Ennek örülnöm kéne de azt sem tudom ki az.

Lehet, hogy soha többé nem láthatom. Na ne az kizárt abba belehalnék. Szerencsére

a többiek már ott álltak a parton. Átváltoztam és oda siettem.

-Paul na végre! Mi ez a rémült kép?? Mi történt??- Embry meglepett képet vágott.

-Én bevésődtem! Egy lányba az erdőbe. Meglátott farkasként. Most mi legyen?

-Bevésődtél de hisz ez csodás, nos ha meglátott az baj de nem olyan nagy hisz ha veled lesz meg kell tudnia de ki lehetett az? Hogy nézett ki??- Kíváncsiskodott Jake.

Uhh, hát gyönyörű arca volt, barnás bőr, derékig érő koromfekete haj és szem. Egy kék pólót és farmert viselt. Kb. 18-19 évesnek nézett ki.

-Az-az nem lehet! Milyen kék póló volt az? – Jacob rémült tekintete megdermesztett.

-Egy fehér virág volt rajta és nyakláncot is viselt. Egy kis faragott csillag medál díszelgett a nyakában.

-Te..te bevésődtél a nővérembe?? Ez, hogy lehet? Jesszusom!

-Nővéred???- kiakadtam. Ez nem lehet. Se szó se beszéd elrohantam. Nem voltam mérges csak ki kellet szellőztetni a fejem egy kicsit. Sok dolgot kellet átgondolnom. Futottam ahogy csak tudtam és ha megláttam egy állatot széttéptem. Tomboltam úgy ahogy bennem az érzések is. Ez a kis eszeveszett tombolhatnék félóra alatt lezajlott.

Vissza indultam a partra. Ahogy oda értem megláttam őt. Még a nevét sem tudom de mindennél jobban szeretem. Nagyon nyúzottnak látszott szegénykém. Legszívesebben oda mennék és a karjaimba zárnám az örökkévalóságig.

De mi történik? Hirtelen olyan mintha elvesztené az egyensúlyát. Oda rohantam most már emberformában és természetesen ruhában, hogy elkapjam őt. A tervem sikerült is, a teste a kezemben landolt. A Szeme becsukva még Jake szólongatására sem rebbent meg a szempillája. Féltettem de nagyon. Már az is megfordult a fejemben, hogy bánthattam az erdőben. De ha ez így történt akkor sose bocsájtok meg magamnak.

-Mi-miért nem kell fel?? Vigyük azonnal kórházba. – Embry hangja remegett.

-Nem jó ötlet kórházba vinni hátha elfecsegi magát a farkasról… Vigyük haza és hívjunk orvost. Ha valami baja esett Paul én megöllek. – Kisebb gondom is nagyobb volt Jake fenyegetésénél.

- Ha valami baja van akkor, akkor én….- Végig futott rajtam a megszokott remegés. De türtőztettem magam és nem változtam át. Ahogy Jacob kivette a kezemből és vitte a kocsihoz olyan volt mintha egy részemet vinnék épp el. A következő emlékem már csak az volt, hogy Jake házánál vagyunk, az orvos vizsgálja őt, én meg kint állok és hallgatom Sam fejmosását. Arról magyaráz, hogy meggondolatlan vagyok meg, hogy mi lett volna ha elszabadulnak az ösztöneim. Belegondolni is rossz. Az orvos kijött és közölte, hogy semmi baj csak egy kis pihenésre van szüksége. Ő már felkelt és az apjával beszélt. Láttam az ablakon keresztül de nem mertem bemenni. Elmentem az erdőbe és kiadtam a gőzt. Tiszta fejjel arra a köveztetésre jutottam, hogy beszélnem kell vele. Így másnap el is indultam a házhoz……

Ahogy ott álltam nem tudtam, hogy mitévő legyek. Az eszem azt mondta rohanj ahogy csak tudsz, de egy belső hang az súgta maradj hisz ennél szebb végzetet el sem tudsz képzelni. Az testem nem mozdult.

Egy erdőben amihez sok emlék fűz, egy erőben ahol az eső cseppjei szapora táncot járnak a leveleken, egy erdőben ahol eldőlt a további életem. Ott állt előttem egy hatalmas sötét szürke bundájú farkas aki rám tapasztja a dühtől és valami furcsa érzelemtől csillogó fekete szemét, amint egy őz tetem felől fordul felém. A vértől csillogott az álla. Ennél szebb és kecsesebb kép még sosem tárult elém. Azok a szemek és ez a zavaros érzés ami bennem tombol kővé dermesztett.

Egy pillanat volt de az eddigi legszebb az én sivár kis életemben. Egyet pislogtam és a csodás pillanat elillant. A gyönyörű farkas eltűnt az erdő sűrűjében én meg a nedves földre rogytam erőtlenül. Nem tudom mennyi idő telt el öntudatlan állapotban.

Mint egy robot keltem fel és indutam tovább mintha mi sem történt volna. A partra érve megláttam a fiuk megszeppent arcát. Nem értettem mi van velük. Az okot keresve végig néztem magamon. A nadrágom sáros és szakadt volt a pólóm is hasonlóan festett, a hajam meg egy boszorkány frizurájára emlékeztetett.

-Sz-sziasztok!-A hangom remegett.

-Szia Rachel! Mi történt veled??-ez a hang Sam felől jött felém.

-Se-semmi csak megbotlottam ide fele jövet.- nem tudtam mit mondhattam volna. Én magam sem tudtam mi történt. -Sam beszélni szeretnék veled. Ha nem bánod négyszemközt.- a célom még mindig az volt, hogy megtudjam mi lett az öcsémmel.

Sam elindult felém. Szédültem és minden összemosódott előttem. Rémülten utoljára

körbe néztem és aggódó arcok vettek körül. Minden elsötétült. A testem két puha karba hullót. De nem tudom kiébe . Jake rettegő hangja volt amire utoljára emlékszem.

A megnyugtató sötétség fogságába estem. Nem tudom mi történt, azt sem, hogy miért történt. Elájultam vajon vagy a már halott vagyok? Hol vagyok? Mióta vagyok így??

És hol van az a gyönyörű szempár? Mikor elszántam magam, hogy fel keljek

minden erőmmel a szemem kinyitására koncentráltam. Sikerült de a világ homályosan

tárult elém. Még két pislantás és mindent a normális formájában láttam.

A kanapén feküdtem. Apa és Jake előttem ültek az arcuk csalódott és fájdalmas volt.

Sam az ajtóban állt és veszekedett valakivel de nem tudom ki lehetett az. Quil,Embry

és Jared a kanapé körül álltak.

Az a hang aki Samel vívott szópárbajt ismerősen csengett .De vajon honnan?

-Kislányom, jajj Rachel sajnálom. Bocsáss meg drágám.- Apa szorosan magához ölelt.

-Ugyan mit apa? Elájultam nem?? Arról nem te tehetsz.- próbáltam vigasztalni. Elhúzódott tőlem és a helyét Jake vette át.

-Mond Rach meg akarod ölni magad???Egyáltalán mi történt?? Bántott valaki?

-Nem tudom mi történt. De ne aggódj nem bántott senki sem.

-Rachel nem emlékszel semmire???- ezt meg, hogy érti Quil. Mire kéne??

-Nem, nem emlékszem semmire. Az utolsó dolog amire emlékszem az a parton volt de, hogy azelőtt mi történt nem tudom.

-Értem. Nos akkor mi nem is zavarunk tovább. Gyerünk srácok! Jobbulást Rachel és légy óvatos. – Ezt mire érti? Minek kéne óvatosnak lennem?

Sam és a többiek elmentek. Apa azt mondta ma ő és Jake fog főzni mert nem vagyok olyan állapotba, hogy főzzek. Bele mentem mert tényleg rosszul éreztem magam.

Vacsora után egy forró fürdővel nyugtattam az elgyengült testem. A szobámba érve le kattintottam a villanyt és belesüppedtem a szép álmokat ígérő ágyneműbe. De várjuk csak, még mindig nem tudom mi lehet Jakel!

Furcsábbnál furcsább dolgok történtek mostanában. Jake alig volt itthon. Mindig azt

mondta hogy dolga van. Vagy épp a barátaival volt vagy Embrytől hallottam, hogy a Cullen családot boldogítja. Ez nem tudom mit akart jelenteni hisz apa és a rezervátumbeliek nem kedveik egy kicsit sem őket. Akkor Jake miért van naphosszat náluk? De mindennek az, hogy apu semmit sem tesz ellene.

A gondolat menetet egy jól ismert hang szakította meg. Apa szólt, hogy keresnek telefonon. Így hát oda siettem és átvettem aputól a telefonkagylót. Egy kellemes hangot hallottam meg.

-Szia Lau! Bocs, hogy nem kerestelek eddig de…- nem tudtam befejezni a mondanivalóm mert félbeszakított.

-Ugyan már, semmi gond. Mesélj, mi a helyzet arra felé??

-Nem is tudom, történik itt egy s más mostanság. Ott??? – remélem nem boncolja tovább a témát.

-Oh, értem. Itt minden a szokásos. Képzeld Marina szakított Joshal és most szabad a pálya. Le is csapok rá.- beszélgetünk egy jó fél órát még. Legalább ő maradt a régi.

Épp a vacsorát főztem mikor betévedt a tékozló fiú is. Ne vontam kérdőre tudtam, hogy felesleges és nem mond el semmit. Oda jött hozzám és azt mondta, hogy holnap bemutat nekem valakit és, hogy legyek kedves majd hozzá. Tátva maradt a szám. Lám lám csak nem barátnője van? Az megmagyarázná a furcsa viselkedését. Holnap minden kiderül. Ezzel a gondolattal hajtottam le a fejem a párnámra és oltottam le a kis sárga éjjeli lámpát.

Reggel érdekes hangra lettem figyelmes gondoltam megnézem ki az. Felkeltem és az órára pillantottam. Nem reggel volt már hanem délután egy óra. Gyorsan felpattantam és rendbe szedtem magam. Eszembe jutott a vendégünk is aki nemsokára érkezik. Nagyon izgultam. Kinéztem és Charlie állt apuval egy kocsi mellet. Gondolom horgászni mennek.

Elkezdtem ebédet főzni és elővettem a legjobb tudásom. Ha már fontos személy érkezik ne csalódjon bennem. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Mint ha áramütés ért volna a nyikorgó hang hallatára megborzongtam. Erőt vettem és megfordultam.

A látvány elragadó volt. Az én két méter magas öcsikém egy tizenhat évesnek látszó

mondhatni bombázóval állt előttem. A lány elég magas volt kb. egy magas velem.

Bronz vörös hullámos haja a derekáig ért, az aranybarna szemeiben furcsa titokzatosság rejtőzött és hófehér bőre bársonyos volt. Egy fehér pólót és egy farmer nadrágot viselt aminek a szára fel volt tűrve.

A kábulatból kiesve eszembe jutott, hogy nem is köszöntem még.

-Szia. Én Rachel vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. -próbáltam a legkedvesebb hangomat használni.

-Szia. Én Renesmee Cullen vagyok örülök a találkozásnak. Jake sokat mesélt rólad. -

angyalian elmosolyodott.

-Szólíts csak Nessienek! Így egyszerűbb.- szavamra ez a lány eszméletlenül aranyos.

De nem túl fiatal Jakehez? Hát én nem tudom de ha boldogok együtt akkor legyen.

Bementem a konyhába innivalót hozni Nessienek, Jake utánam jött és a fülembe súgta, hogy legyek kedves mert ez neki nagyon fontos. Kivittem az innivalót és leültünk beszélgetni. Észre sem vettem mikor sötétedet be olyan hamar elrepült az idő. Amióta itthon vagyok nem éreztem ilyen jól magam. Kedvelem Nessiet de nagyon. Örülök, hogy ő és Jake boldogok együtt.

Két nap telt el kellemes hangulatban de harmad nap elég érthetetlen dolog történt. Az

én általában nyugodt öcsém elég dühösen jött haza és nem is köszönt. Bement a szobájába egy nagy üvöltést hallatom. Nagyon megijedtem de mire odaértem sehol semmi. Ez nem hagyott nyugodni. Eldöntöttem, hogy megkeresem Samet és kifaggatom.

Azonban ez nem ment valami könnyen. Az elkövetkező napokban apám rosszul lett és bekerült a kórházba. Nagyon megrémültem. Egész nap mellette voltam a kórházban. Így a Sames ügy késet pár napot.

Az orvos azt mondta, hogy apu jól van így három hosszú és gondterhelt nap után hazamentünk. Eldöntöttem, hogy nem halasztom tovább a dolgot így délután négykor amikor Jake haza ért, mert aput nem hagyhattam egyedül, elindultam Sam házához.

Az út nem volt hosszú mégis olyan volt mintha legalább egy éve a kocsimban ülnék.

Bekopogtam és vártam, hogy nyíljon az ajtó. A gyomrom összeszűkült annyira izgultam…

-Szia. Rég láttalak Rachel fáradj be.- Emily volt az. Körbe néztem de nem láttam Samet sehol.

-Köszönöm Emily de én csak Samel akarok beszélni egy fontos ügyben. Itthon van??

-Nincs, a partra mentek a fiukkal. Tudod a firstbeach-re. Ott megtalálod.

-Köszönöm. Nos akkor én indulok is. Szia és minden jót. Majd valamikor átjöhetnél.-

az utolsó szavakat már s kocsiból kiáltottam neki. Indultam is a partra.

Út közben azon gondolkoztam, hogy vajon Jake mit szól majd hozzá, hogy kutakodok

utána. Remélem nem lesz dühös, én csak a javát akarom.

Mikor oda értem egy pillanatig megtorpantam. De utána elindultam a kis partszakaszra a régi legszebb emlékeim színhelyére. Az egyik bokor felől zajt hallottam. Rémülten néztem körbe és akkor megláttam…..

Meglepett, hogy szinte mindenki eljött engem üdvözölni. Senki sem változott semmit

legalábbis remélem. Bár azon eléggé csodálkoztam, hogy Jake Sam bandájával haverkodik. Quil is velük van pedig emlékszem ő még jobban utálta őket mint öcsém. Érdekes….

-Ááá Rachel de örülök, hogy látlak. Sokat változtál!!- egy barátságos női hang zökkentet ki a gondolatok útvesztőjéből. Felismertem ezt a hangot ez Sue volt. Anyukám régi jó barátja volt.

-Én is örülök, hogy látlak de te sem panaszkodhatsz nem látszik meg rajtad a kor!!-mondtam nevetve s erre ő is elmosolyodott.

-Hát igen, jól tartom magam. Mesélj, hogy vagy??- uhh most mondjam el neki az igazat és hagyjam, hogy apu is megtudja vagy ami még rosszabb hazudjak??

-Köszönöm jól és minden rendben van csak már hiányoztatok.- hazudtam. Mostanában kezd a szokásommá válni ezért hamar le kell szokjak róla.

-Ohh Quil már megint hova viszi Clairt?? Örülök, hogy itt vagy drágám de most megyek visszalopom a lányom. Majd meglátogatlak valamikor.- És már ott sem volt.

Visszalopja a lányát? Ez elég furcsa de itt mi nem az. Itt már ez a megszokott.

-Hello Rach!- megint a hátam mögé settenkedett valaki. Viszont az ő hangja nem ismerős.

-Hello!- fordultam meg a tengelyem körül.- Seth te vagy az??? Atya Úr Isten te mekkorát nőttel??- nem hittem a szememnek kétszer akkora mint amekkora volt az utolsó találkozásunkkor.

-Igen, örülök, hogy felismersz! És mit is mondhatnék egészségesen táplálkozok.- annyira hasonlít Jakere ahogy kacag de nem a mostanira hanem a kisfiúra akit imádtam. Akarva akaratlanul elmosolyodtam.

-Annak én csak örülök.-kacagtam önfeledten.- De te figyelj csak mi volt ez az élőbb Sue-val??? Úgy értem hova vitte Quil Clairt??

-Az hosszú majd ha itt az ideje megtudod. -egy kicsit szomorúbbnak látszott.

-De Rach miért nem mész apádhoz?? Mióta megjöttél meg sem ölelted. Mi a baj??-aki kíváncsi hamar megöregszik. Okkal nem mentem apuhoz. Féltem a szemébe nézni, sőt nem féltem hanem rettegtem.

-Hát..ööö…Tudod mit, megyek bepótlom!- mosolyogtam. Elment az eszem! De van benne valami mindig apa nyakába ugrottam ha haza jöttem most meg köszönni sem köszöntem neki. Remélem nem haragszik nagyon.

Így hát oda sétáltam hozzá és megöleltem. Puszit is nyomtam az az arcára.

-Szia kicsim, hogy vagy??-huu megnyugodtam, nem látszik mérgesnek sem gyanakvónak.

-Szia apa, jól vagyok. És te?? Jobban van már a szíved???

-Most, hogy itt vagy sokkal jobban. Minek köszönhetjük a látogatásod??- Uhh, telibe.

-Hát régen láttalak titeket és hiányoztatok.- Ebben nem hazudtam csak épp nem mondtam el mindent.

-Ennek örülök kezdtem az hinni, hogy valami komoly baj van. Nagy kő esett most le a szívemről.- mosolygott. Úgy látszik nem firtatja tovább ezt a témát. Ennek én is örülök.

A buli kb. hajnali egykor ért véget. Mindenki elbúcsúzott és haza ballagott. Jake olyan álmos képet vágott, hogy nem bírtam ki kuncogás nélkül. Erre ő morgott valamit és elment aludni. Apu is így tett. Én vettem egy forró fürdőt és követtem a példájukat.

Reggel korán felkeltem. Eldöntöttem, hogy rendbe szedem a kis fa házat. De először saját magamat frissítettem fel. Mivel vasárnap volt apa Charlie-val ment horgászni és utána meccset néznek. Jake még alszik szóval csendesnek kell lennem.

Először az aprócska nappalit rendeztem el. Porolgattam, törölgettem és a nem oda tartozó dolgokat a helyére pakoltam. Ekkor valami zajra lettem figyelmes. Recsegés,

és egy nagy koppanás. Mire beértem Jake a földön ült és a fejét simogatva vizsgálta a szobát. Elnevettem magam és nem bírtam abba hagyni a nevetést.

-Kössz! Mondhatom remek nővér vagy épp leestem az ágyról te meg nem hogy ide jönnél és megvigasztalnád az öcsikéd inkább kineveted. – ijesztő komolysággal mondta mintha tényleg elvárná tőlem, hogy oda menjek és babusgassam. Gondolom még nincs észnél vagy úgy beverte a fejét, hogy öt évesnek hiszi magát.

-Jake jól vagy?? Nagyon bevágtad a fejed??- nem akartam gúnyolódni de a hangomban mégis rejtőzött egy kis gúny.

-Ja, nem segítenél??

-De, persze.- segítettem neki felállni és hagytam hagy öltözzön fel.

Kimentem a konyhába és gyorsan összeütöttem egy kis rántottát neki. Utána kijött és leültünk reggelizni. Beszélgettünk pár dologról és azt is megtudtam, hogy Emily azért nem jött el mert terhes és fáradt volt. Mondtam Jakenek, hogy majd elkísérhetne valamelyik nap hozzá.

Az is szóba került, hogy mi legyen az ebéd. Mondtam neki, hogy mennyen el a bevásárlóközpontba és vegyen pár dolgot. Ő elment én meg folytattam a takarítást amíg meg nem szólalt a csengő. Siettem kinyitni az ajtót és kiket látok, hát Embry és Quil van az ajtó másik végén.

-Szia Rachel! Jake itthon van??

-Sziasztok srácok de jó titeket újra látni. Nem Jake nincs most itthon de nemsokára megjön. Nem várjátok meg??- nagyon kedveltem őket. Olyanok voltak ők is mint Jake. Az öcséimként tekintettem rájuk.

-Hát ha nem zavarunk akkor megvárjuk.

-Gyertek be srácok.- leültek a konyha asztalhoz én is csatlakoztam hozzájuk.

Beszélgettünk pár dologról, hogy milyen a suli, meg a lányok is persze és előjött a Sames téma is.

-De régen ti nem voltatok oda Samtől és a bandájától mi történt amíg nem voltam itthon?? Hm??- Nagyon kíváncsi voltam. Megváltoztak, már nem azok akik voltak. Itt valami nem stimmel de Jake is furán viselkedik.

-Hát voltaképp nem bírtuk őket de rájöttünk, hogy jófejek. -elég zavarba hoztam őket. Szóval jó helyen tapogatózok.

-Aha, értem. – betoppant Jake is. Én meg elkezdtem ebédet főzni. Azt mondta Jake, hogy van egy kis dolguk és, hogy este jön haza.

Ismét egyedül. Kitakarítottam és főztem is de ez alatt végig a fiuk furcsa viselkedése járt a fejembe. Régen ha azt mondtam, hogy főzök valamit akkor el nem mentek volna mert szerették a főztöm. Na mindegy. A nap további része unalmas magányba telt ahogy a hét is.

Elég mozgalmas hetem volt. Tudtam,hogy megbuktam de azért reménykedtem. Persze feleslegesen. Végül is, hogy nézne már az ki ha nekem szerencsém lenne?!

Voltam a suliba és szóltam,hogy az eredményt a régi címemre küldjék mert visszamegyek. Elintéztem mindent még be is csomagoltam a holnapi útra. Most megyek és lepihenek.

Reggel a napsütésre ébredtem. A mai nap a szokásosnál is melegebb lesz. Persze ha

már Forksban leszek akkor a csodás meleg napnak vége szakad. Lau mindjárt itt lesz. Ő visz ki a reptérre. Hiányozni fog ő volt a legjobb barátnőm.

A dudálásból arra következtetek, hogy már itt is van. Utoljára körbe néztem a kis házban. A nappali kicsi volt de otthonos, a konyha az nagyobb volt és kényelmesen el lehetett férni benne. Egy fürdő volt kék csempékkel kirakva. Talán azért ezt a házat választottam mert ez emlékeztet az otthonira.

-Rach jössz már?? Elfogunk késni ha nem sietsz!!!!- hallatszott kintről a türelmetlen kiáltás.

-Megyek!!- lekapcsoltam a villanyt, bezártam az ajtót és vettem egy mély levegőt. Betettem a bőröndöm a csomagtartóba és beültem Lau mellé.

-Jó reggelt! Készen állsz a haza útra??- viccelődőt velem az én örök jókedvű barátnőm.

-Jó reggelt neked is! Igen, indulhatunk majd csak lesz valahogy nem?- a szomorúság megint utolért.

Lau beszélt, hogy majd meglátogat meg, hogy ne szomorkodjak de valahogy nem tudtam figyelni. A reptéren elbúcsúztunk egymástól. Megvettem a jegyem és pár újságot is vettem az útra. Sokat vártam de felszállás előtt felhívtam Jaket, hogy mikor induljon el értem.

A repülés simán ment. Olvasgattam, aludtam és már csak azt vettem észre hogy mindenki száll le. Én is így tettem. Megkerestem a csomagom és kimentem a parkolóba ahol Jake már várt rám.

-Szijja Rachel örülök, hogy látlak! Már azt hittem, hogy ejtőernyővel jössz habár az sem tart ennyi ideig. – esküszöm ez pimaszabb lett mint eddig volt.

-Szijja Jake én is örülök,hogy látlak! Tudod,hogy tér iszonyom van de a kedvedért kiugrom ha kell. Ja, és te csak ne beszélj kis csiga aki 2 óra alatt keveredik ki az ágyból tizenkét óra alvás után!!- Igen ez a testvéri szeretet! Mi mindig ugratjuk egymást ez már hagyomány.

Haza fele meglátunk egy benzinkútnál is. Jake nem beszélt csak az utat figyelte de szerintem észre vette a szomorú arckifejezésem. Ugyan is elkezdett mesélni az otthoniakról. Oldani akarta a feszültséget. De végül rátalált a gyenge pontra.

-Mi a baj Rach olyan szótlan vagy ahhoz képest, hogy máskor be nem áll a szád??? Történt valami??? – rá jött, hogy jó helyen tapogatózik. De ezt az arckifejezésem is elárulhatta neki.

-Igen, történt. Jake én….. én…. -nem bírtam tovább elbőgtem magam.

-Terhes vagy????? Unoka öcsim vagy húgom lesz???

-Neem te buta majom!!!! Hogy lennék már terhes és meg ne próbálj rá válaszolni mert NEM!!!!- ordítottam rá. Hogy lehet ez ilyen hülye??? Esküszöm letagadom, hogy a rokonom!

-Jake én MEGBUKTAM!!!!!!- a könnyek csak dőltek a szememből. Azt vettem észre,

hogy a kocsi megáll és két forró kar ölel át. Hozzábújtam és zokogtam tovább.

-Csssss!! Nyugi nem lesz semmi baj ez mindenkivel megesik te meg túlreagálod. Én is buktam már meg na és? Majd jövőre jobban tejesítesz és minden rendben lesz.- nyugtattatott Jake.

-Azt hiszem nem érted! Én nem megyek többet vissza oda!! Inkább folytatom itt a tanulást vagy nem folytatom. És nagyon félek attól, hogy mit fog apa szólni hozzá!- törölgetem a könnyeim egy kék zsebkendővel amit még anyutól kaptam. Rebnek is ilyen volt csak neki Rebecca volt belehímezve nem Rachel.

Jake átölelt és mikor már lenyugodtam elindultunk. Ahogy Forksba értünk érezni lehetett, hogy sokkal csípősebb idő van mint Seattle-ben. Szürke felhők feddték az eget. Olyan régen voltam már itt. Szinte elfeledtem milyen zöld itt minden és, hogy milyen szép és titokzatos az erdő.

Nem sokára már La pushba voltunk. Jake leparkol a kis garázsban és kiszállt. Nekem még nem volt elég erőm, hogy feltápászkodjak. Kinyílt a kocsi ajtaja és Jake a kezét nyújtotta.

-Hölgyem lenne szíves kiszállni vagy a kezeim közt vigyem be??- pimasz vigyor jelent meg az arcán.

-Azt hiszem bevihetnél ha már annyit dédelgettelek pólyás korodban.- kacagtam de azt nem sejtettem, hogy komolyan is gondolja. Mire észbe kaptam a kezébe feküdtem és sikítoztam, hogy tegyen már le. Letett és kivette a csomagom. Elindultunk a ház felé.

Itt vagyok!! Most ezen áll vagy bukik minden! A Washington Állami Egyetem barnás árnyalatú kapuja előtt. Ma van a nagy vizsga amire minden diák szorgalmasan tanul.

Én is hasonlóan tettem de úgy érzem, hogy a mai nem az én napom lesz. A kitűnő jegyeim ellenére én is lehetek szétszórt és ügyetlen. Érzem, hogy ami most következik az nem a legszebb emlékeim egyike lesz amit örömmel mesélek majd az unokáimnak.

Bementem a terembe amit az izguló és feszült diákok töltöttek be. Leültem a legutolsó sorba az ablak mellé. Túl sok dolog kavargott a fejembe, hogy mi lesz akkor ha nemsikerül. Mit tegyek? Hogy álljak így apám szeme elé? Mit mondjak miért buktam meg? Mert nem tudtam tanulni a kocsik zaja miatt?

Csak most vettem észre hogy a barátnőm Laura szólongat.

-Heyy Rachel figyelsz te rám??-rá néztem és az aggodalmat sugárzó szeme fürkészte arcomat.

-Bocs de nem vagyok valami jó formában. Sajnálom, hogy nem figyeltem de jelenleg azt sem tudom hogy fiú vagyok vagy lány.

-Jaj, Rach már megint az a dolog apáddal?

-Igen, az! Képzeld el ahogy haza állítok és közlöm,hogy feleslegesen utaztam el mert megbuktam az év végi vizsgákon! Szerinted milyen képet vág majd hozzá?? Azt mondja majd, hogy semmi baj kicsim örülök, hogy feleslegesen mentél el?????- fakadtam ki amire Lau elég furcsa arcot vágott! Bocsánatot kértem tőle azért mert kiabáltam és pár perccel később megjelentek a vizsga biztosok is.

Megkaptuk a feladat lapot! Teljesen kétségbe estem. Pár feladatot amit értettem megcsináltam a többivel meg nem tudtam mit kezdeni. Pedig gőzerővel hajtottam és így is csak megfájdult a fejem. Olyan volt mintha évek óta ott ülnék. A fejem sajgott, feszült voltam és legszívesebben elsírtam volna magam. Felszólítottak minket, hogy tegyük le a tollat. Még mondott valamit a tanár azután mindenki kiment a teremből. Én is hasonlóan tettem.

Azt nem tudtam, hogy kerültem haza de mire olyan állapotba kerültem, hogy gondolkodni is tudjak addigra a szobámban az ágyon ültem. Csak most vettem észre, hogy már alkonyodik.

Imádtam ezt a napszakot. Mindig megnyugtatott. Még mindig emlékszem arra mikor Rebbel és anyuval a parton ülve néztük ahogy lemegy a nap. Olyan jó volt. Nagyon hiányzik anyu. A kedves és megnyugtató mosolya, az hogy mindig tudta mikor mit kell mondani és az is, hogy ha veszekedtünk a húgommal ő békíttet ki minket. A halála nagyon megviselt napokig sőt hónapokig csak sírtam. Apu is nagyon komor volt és Reb próbálta leplezni a fájdalmát de feleslegesen.

Jake viszont olyan volt mint egy élő-holt! Nem evett, nem beszélt, a fájdalom és a szenvedés sugárzott a szemeiből. Őt viselte meg a legjobban.

-Ez az! Felhívom, ő talán tud önteni egy kis életet belém.- rohantam a telefonhoz és tárcsáztam. Kicsörgött.

-Hello itt a Black lakás!- ahogy meghallottam az én kis öcsém hangját valami furcsa nyugalom öntött el.

-Szia Jake, én vagyok az Rachel!-mondtam örömteli hangon amit magam sem értettem hisz az előbb még zombiként viselkedtem.

-Héé Rach hát te még élsz?? Kezdtem azt hinni hogy letörtek az ujjaid és nem tudsz tárcsázni. Vagy valami „ Fontosabb” dolgod akadt mint a drága jó öcséddel beszélgetni?- kacagta a telefonba. A kis pimasz majom! Ezért még megkapja a magáét!!

-Igen, élek még! Nem, nem törtek le az ujjaim és igen van „fontosabb” dolgom is mint téged dédelgetni! De ha akarod jövő héttől dúdolok neked altatót és betakargatlak. Akár még melegítek neked tejecskét és megitatlak. – ez megteszi a hatását vagy elneveti magát vagy kapok a fejemre.

-Ezt úgy érted hogy haza jössz?? Rach mi történt baj van??- először meglepett a lelkesedése de az utána lévő aggodalom a hangjában megrémisztett.

-Hát igen, rám is rám fér egy kis…öhm….pihenés!-igen ez a leg meg felelőbb szó. Kicsit csodálkozom, hogy hideg vérrel hazudtam az öcsémnek. – Hát baj az….van!!

De ne aggódj nem eget rengető dolog. Kérlek ne szólj apának róla nem akarom, hogy felizgassa magát!

-Jól van de ha haza jössz mindent elmondasz!! Most mennem kell! Mielőtt jössz hívj és elmegyek érted a reptérre. Na szia!

-Szia! Szeretlek!

-Én is!

Letettem a kagylót. Elég érdekes volt az előbbi hang ami Jacobot hívta. Nem tudom ki lehetett az. Na mindegy most megyek és veszek egy forró zuhanyt és kipihenem magam. Mert ez a hét rázós lesz.

Mindig átlag emberként éltem! Soha nem gondoltam volna, hogy velem is történhetnek jó dolgok. Ha rossz dolog történt nem lepődtem meg hisz az nálunk mindennapos volt. Arra sem számítottam, hogy olyan titok derül ki amit jobb lenne ha nem tudnék. Mert akkor most nem itt állnék és várnám a megváltást. Ami talán soha nem ér el hozzám, de az vigasztal, hogy ha csak rövid ideig is de megtapasztalhattam az igaz szerelmet.